Krisztus Ítélőszéke előtt 1.

Szeretném megosztani veletek a rám nagyon nagy hatással lévő könyv bizonyos részeit, ez alkalommal a Krisztus Ítélőszéke előtt játszódó jelenetek és párbeszédek egy részét. Tartalma elragadtatásban született meg, és egészen biztosan tudom, hogy ez igaz és hasznára válik az Istenfélő és bölcs ember számára.

A terem

      ...olyan hatalmas terembe vezetett, amelyet - azt gondoltam - maga a Föld sem tudna befogadni. Szépségét össze sem lehet hasonlítani földi építészeti alkotásokkal. Szebb volt, mint bármi, amit valaha láttam. Messze, a csarnok túlsó végében volt a Forrása ennek a mindenről tükröződő dicsőségnek. Tudtam, hogy ez maga az Úr, és noha már sokszor találkoztam Vele, kissé mégis féltem, amint közeledtem Hozzá. Ez azonban szent félelem volt, amely még jobban megnövelte bennem az örömöt és békességet. Tudtam, hogy Krisztus Ítélőszékéből minden eddiginél nagyobb biztonság, de ugyanakkor erősebb és tisztább félelem is származik. Észrevettem, hogy nagy sokaság mellett haladok, akik bal felől sorokban álltak. Amint rájuk néztem, meg kellett állnom. Királyi megjelenésük teljesen elkápráztatott: soha nem láttam ehhez foghatót. Arckifejezésük lenyűgöző volt. Még soha nem láttam ilyen békességet és magabiztosságot emberi arcon. Mindannyian olyan csodálatosan szépek voltak, hogy ahhoz fogható nincs a Földön.

Ahogyan odafordultam a hozzám legközelebb állókhoz, üdvözlésképpen meghajoltak, mintha ismernének.

- Honnan ismertek engem? - kérdeztem, miközben meglepődtem saját bátorságomon, hogy egyáltalán meg mertem őket szólítani.

- Te azok közé a szentek közé tartozol, akik az utolsó csatában harcolnak - felelte az egyik.

 - Itt mindenki ismer téged és mindazokat, akik most a Földön harcolnak. Mi azok a szentek vagyunk, akik az előtted lévő, nemzedékekben szolgálták az Urat. Nekünk megengedte az Úr, hogy végignézzük az utolsó csatát, mi vagyunk a tanúk nagy fellege. Mindnyájatokat ismerünk, és mindent látunk, amit csak tesztek. Az Ő Ítélőszéke előtt megízleltem a lélek legnagyobb sötétségét, és a lehető legmélyebb bűnbánatot. Bár itt nem úgy mérjük az időt, mint a Földön, mégis úgy tűnt, ez a szörnyű fájdalom olyan hosszú ideig tartott, mint a földi életem. Minden bűnöm és ostobaságom, amelyet nem bántam meg, elvonult előttem és mindazok előtt, akik itt vannak. Nem értheted meg ennek a fájdalmát, amíg te magad meg nem tapasztalod ugyanezt: úgy éreztem, mintha a pokol legmélyebb bugyrában lennék, holott az Úr dicsősége előtt álltam. Ez addig tartott amíg a Földön hasztalanul eltöltött időm le nem peregtek mindenki előtt. Azok az idők, amikért nem kértünk bocsánatot, hogy hasztalanul éltük meg.

Sokan nagy keresztények a büszkeség halálos bűnében estek el nagy győzelmeik után, vagy a féltékenység bűnében, amikor pedig Isten másokat is ugyanúgy fölkent, mint őket. Mások életük vége felé a bűnös kívánság vétkébe estek, megkeseredtek, vagy elbátortalanodtak, és Istennek el kellett vennie őket a Földről (betegek lettek pl és meghaltak mielőtt ’kellett’ volna), mielőtt átlépték volna a határt a kárhozat felé vezető úton.

Fontos! Minél nagyobb a szellemi hatalmad, annál nagyobbat eshetsz, ha elhagyod a szeretetet és az alázatot! Az Urat szolgáld és ne embereket, még akkor sem, ha azok szellemi emberek!!

Amikor a trón felé vezető utamon még félúton sem tartottam, a legalacsonyabb rangon lévők kimondhatatlan dicsősége szinte a külső sötétségnek tűnt azoknak a dicsőségével összehasonlítva, akik mellett most haladtam el. A Földön elképzelhető leggyönyörűbb dolog, említésre sem volna méltó itt a mennyben. És nekem azt mondták, hogy ez a hely a szavakkal leírhatatlan mennyei birodalmaknak még csak a küszöbe! Utam a trón felé napokba, hónapokba vagy talán évekbe tellett. Itt nem lehetett mérni az időt.

Közelebb érve Krisztus Ítélőszékéhez észrevettem, hogy a legmagasabb rangú szentek szintén trónokon ülnek, melyek az Úr trónjának részét képezik. Még a legkisebb trón is sokkal dicsőségesebb volt, mint bármelyik a Földön.

A rajtuk ülők közül néhányan földi városok fölött kaptak uralmat, s most arra vártak, hogy hamarosan elfoglalhassák pozíciójukat. Mások a menny bizonyos dolgai fölött uralkodtak, megint mások a fizikai világ különböző birodalmai fölött, például csillagrendszerek és galaxisok fölött. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy nagyobb tisztességet jelent egy város fölött uralkodni, mint akár egész galaxisok fölött. Egyetlen gyermek sokkal értékesebb, mint egy egész galaxisra való csillag, mert a Szent Szellem emberekben lakik, és az Úr embereket választott örökkévaló hajlékául. Dicsőségének jelenlétében a Föld jelentéktelen porszemnek tűnt csupán, amely mégis oly végtelenül értékes, hogy az egész teremtett világ figyelme rá összpontosul.

-A szent Szellem erejének köszönhettem, hogy képes voltam megállni. Ekkor értettem meg igazán, hogy Ő a Vigasztaló. Ő vezetett mindvégig az úton, bár én legtöbbször észre sem vettem jelenlétét. Az Úr sokkal gyengédebb, ugyanakkor sokkal rettenetesebb volt, mint ahogy addig elképzeltem. Ismerősnek tűnt, mert ráismertem benne sok földi barátomra. Ráismertem, hogy Ő volt Az, aki másokon keresztül gyakran szólt hozzám, és Akit sok esetben elutasítottam. Láttam, hogy Ő a Bárány és az Oroszlán, a Pásztor és a Vőlegény, de most leginkább mégis Bírónak láttam Őt.

(folytatás napokon belül)