"Mi Őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk azért, hogy Krisztus által minden embert teljességre juttassunk." Kol.1.28

"He is the one we proclaim, admonishing and teaching everyone with all wisdom, so that we may present everyone fully mature in Christ." Col.1,28

2013. szeptember 18., szerda

Szellemi Harc 1.

A mai ige amit megosztok veletek igen komoly, aki változást akar látni és nem csak divat keresztény, annak ez aranyszabály!
    Mindenek előtt muszáj tisztáznunk, hogy kik ellen kell harcolunk, ha fontosak a barátaink, családtagjaink, kormányunk stb. Tisztáznunk kell, hogy miképpen épül fel a világ dióhéjban. Ahogyan tudjuk is, Isten világában az Atya, Fiú és Szellem mellett sok sok angyal is van, akik éjjel nappal szolgálnak a trón előtt. Vannak katonák, hadparancsnokok, dicsőítők, hírvivők stb.
Pont úgy, mint egy királyságban, nem véletlen mondjuk Isten "országának". Ezek a hatalommal rendelkező szellemiségek az egész világunk felett állnak.
        Azonban Isten egyik legmagasabb rangú ark angyala, tisztje, Lucifer (ami fényhordozót jelent), irigy lett a hatalmára. Fellázadt és az angyalok harmadát is maga mellé állította. Miután Isten kitagadta őket, ellenséggé váltal egymásnak. Habár Isten még nem sújtott le rájuk véglegesen (majd az idők végezete felé fog), Sátán már tudja, hogy vége lesz neki és királyságának egynap (Jézus halála által megpecsételődött a Gonosz királyságának sorsa), és pont ezért igyekszik minnél több gonoszságot elhinteni, hogy mindent megfertőzzön és minnél több embert pusztulásra magával rántson majd. Ez most a türelmi időszak Isten részéről, a Biblia erről a Kegyelem idejeként ír. A Gonosz ugyanolyan rendszert épített ki mint Isten és arra esküdött fel, hogy mindenben a jó és a tökéletes ellen legyen, hogy Isten kedves teremtményeit, minket embereket, behálózva örök szenvedésre juttasson. Az Ige is azt írja, hogy "ember gyilkos volt mindig is".
       
               A szeretet mindent legyőz és mivel Isten annyira szeret bennünket olyan megoldást eszközölt ami a leg szeretet teljesebb. Fiát, Jézust küldte a Földre vérét adni értünk, hogy aki hisz benne (a már megromlott világban) és szándékosan Istennek él megtagadva a Sátán ámítását, csalását, annak örökké tartó élete lesz Isten országában. Mivel egész világunk évezredek óta a Gonosz erőinek hatásának van kitéve, mindenben megtalálható a romlottság, az ember is bűnösként született a világra. Ez Ádám és Éva hagyatéka ránk nézve, már őket is megcsalta (engedettlenségre buzdította) a Gonosz. Azonban mint a pl.Mátrix filmben, létrejött A megmentő terv Jézus által, hogy aki követi Őt, az nyitott szemmel járhasson, meglássa a szellemi kapcsolatokat és képessé legyen tenni ellene, és az Isten szerinti életre. Mint ahogyan a Gonosz kész arra és szándékában áll eltaposni bennünket minthogy Isten szövetségesei lettünk, szükségesek a szellemi fegyvereket felvennünk és azokkal elkezdeni gyakorolni, mert egy vitrinbe rakott karddal sem fogunk harcot nyerni az biztos. Ezekről a következő posztomban kívánok írni. Most azonban lássuk meg, hogy minden földi kormánynak, országnak megvan a kirendelt szellemi oldala is, sajnos a sötét oldala, és amekkora az adott emberi hatalom legalább akkora a szellemi is. Amekkora egy lelki (szellemi) eredetű betegség, amit orvosaink csak kezdetlegesen tudnak tünet mentessé tenni, de továbbra sem gyógyítani, akkora annak a szellemi befolyása is, amekkora egy ember, ország gonoszsága, akkora az azon "ülő" gonosz szellemek, erők hatalmassága is! Erősödjetek meg és lássatok! Gonoszt nem űzhet ki olyan, aki nem Isten királyságából való!! (természetgyógyászat stb. akik "energiák és erők" által próbálnak segíteni) Szövetséges nem bánt szövetségest, tehát csak ártani tudnak! Ne teremtsünk nyitott kapukat, jogosultságokat a sötét oldal felé ezekkel a praktikákkal! Ahogyan a kismama pocakosan, ösztönösen érezni fogja a káros ételeket babájára nézve, ugyanígy egy aktív keresztény is érezni fogja a sötétséget ezekben vagy bármilyen "titkon"a sötét oldalhoz tartozó szolgáltatásban. A sötét oldal cseles, Isten pedig ravaszságra hív bennünket.
 
"Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz (támadásának idején)napon és mindent leküzdve megállhassatok."
Efézus 6,10-13
        Pontosan ezért fontos, hogy kitartó imával kérjük Istentől a segítséget, a dolgok változását, mert jön és segít azoknak akik hittel kérik (és meglátják a megvalósulását), elküldi az ő szellemi csapatait, hogy rendet tegyen. Akinek az a (munka)területe Isten szerint, az meg tudja, hogy változásokat, betegségekből, állapotokból való szabadulásokat csak úgy lehet elérni, ha ezeket a szellemiségeket támadjuk meg az Isten Igéje pontos ismerete által. Hogyan is történhetne ez meg, ha nem ismerjük azt?! sehogy!
       Isten támadó fegyvere a "kard, puska :)" amely a Biblia szava, és egy vitrinbe rakott kard csak dísztárgy, látszat, semmire sem jó. Ha naponként olvassuk a Bibliát és elmélkedünk rajta, úgy szellemi énünk naponként edz a karddal, hogy amikor kell élesben, erős legyen és sikerrel vághasson oda, győzzön a csatában!                                         -Folyt.köv.-

4 megjegyzés:

  1. Idézet tőled: "Sátán már tudja, hogy vége lesz neki és királyságának egynap (Jézus halála által megpecsételődött a Gonosz királyságának sorsa), és pont ezért igyekszik minnél több gonoszságot elhinteni, hogy mindent megfertőzzön és minnél több embert pusztulásra magával rántson majd." Az jutott eszembe nekem erről, hogy akkor tulajdonképpen Luciferben egy hatalmas bosszúvágy van azért, amit tett Jézus a kereszten. Mivel megpecsételődött a jövője, írtó dühős és bosszúból tényleg mindent megtesz azért, hogy -vele együtt- senki se kerülhessen Istenhez, hanem mindenki abban a kínban részesüljön, amiben Ő részesül a pokolban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó gondolat és mennyire igaz lehet! A Biblia azt is írja, hogy megpróbálja még az igazakat is eltéríteni! Pedig, hát ők aztán tényleg hívők.. Ebből is érezhető, hogy mennyire próbálkozik, és sajnos nagyon sikeresen!

      Törlés