Szép nyári napként kezdődött, de életem legrosszabb napjává alakult.
Délutánra hivatalosak voltunk a család többi tagjával együtt sütögetésre öcsémékhez, így bepakoltunk, elkészültünk és elindultunk apám kocsijával. A helyszín nem messze Budapestről, egy domb tetején rejtőző családi ház volt, ahova most először volt ennyi vendég hivatalos, hiszen nem régen volt beköltözés.
Minden jónak indult. A gyerekek homokoztak és csúszdáztak, autóztak és rohangáltak, a nagyobbak fára másztak.
Lassan szóba került a sütögetés így elkészítettük a tűzrakó helyet, nyársakat és magát a tűzrevalót is.
Sütögettünk. Mindenkinek megvolt a széke, deszkája ahová ülhet, harapni valója, és a tűz is kellemesen égett, néhány hekyen csupán parázslott.
Emlékszem, Máténak éppen magyaráztam, hogy milyen meleg és forró, hogy tilos közel menni, mert nagy baj lehet, messzebbről kell nézni... Az első találkozása volt a nyílt tűzzel. Eközben a szokásos dolgok történtek, sütögettünk gyerekek mászkáltak biztonságos távolságban, Máté a nagymama mellett ült kisszékében közel a tűzhöz.
Azt még láttam mikor Máté itatós poharával feláll és megkerüli a nagymamát, de azt már se nem én sem más nem tudja mitől botolhatott meg Ennyire, egyáltalán miért kerülhetett Ennyire közel a tűzhöz.
Utólag ezernyi variáció, megannyi vádaskodás és kérdés keringett fejünkben, de Isten csillapodásra ösztönzött, amúgy is volt mit megoldani és feldolgozni.
Hatalmas, fájó visítást hallatszott fel. Odakaptam a fejem és borzasztó látvány égett mindmáig a retinámba. Kisfiam félig a tűzben, félig benne.. nagymama és másik oldalról öcsém próbálják kiemelni, de nem megy nekik, ösztönösen utánakapva annyira volt elég, hogy nem feküdt bele, de bele lógott. A pillanat töredéke alatt ugrottam fel és habár mindössze kettő méterre lehettem, mégis, az a 2-3mp borszasztó kínokat jelentett kettő és fél éves kisfiamnak ahogyan a tűz leégeti kezén és lábán a felső és középső bőr réteget.
A pillanatban mindenki lefagyott. Én ugrottam. Kikaptam és rögtön bevillant a vödör víz három méterre amit a tűznek szántunk, most mégis az azonnali beavatkozásra lett rendelve. Másodpercek. Mégis volt idő arra, hogy lássam a rongyosra égett pici ujjakat, sebesült részeket, és csak remélni tudtam,hogy máshol nem égett meg, amit nem vettem észre, vagy nem égett bele a póló vagy nadrág. Az egész vödör víz volt az első elsősegély.
Ezen másodpercek alatt feleségem is kétségbeesetten próbált megszabadulni a kendőben pihenő nyolc hónapos Lizától, hogy a lehető leggyorsabban segítségére legyen fiúnknak. Az Ő arcán a riadalom, kétségbeés és sajnálat mélységes érzései vetültek ki.
Miért pont ő, miért ez, miért így, miért ennyire..? Keringett bennem, miközben azonnali megoldást kerestünk a vészhelyzetben. Az égésnél minden első másodperc, perc számít igazán... Folyt.köv.
A Windows Phone-telefonomról küldtem
Délutánra hivatalosak voltunk a család többi tagjával együtt sütögetésre öcsémékhez, így bepakoltunk, elkészültünk és elindultunk apám kocsijával. A helyszín nem messze Budapestről, egy domb tetején rejtőző családi ház volt, ahova most először volt ennyi vendég hivatalos, hiszen nem régen volt beköltözés.
Minden jónak indult. A gyerekek homokoztak és csúszdáztak, autóztak és rohangáltak, a nagyobbak fára másztak.
Lassan szóba került a sütögetés így elkészítettük a tűzrakó helyet, nyársakat és magát a tűzrevalót is.
Sütögettünk. Mindenkinek megvolt a széke, deszkája ahová ülhet, harapni valója, és a tűz is kellemesen égett, néhány hekyen csupán parázslott.
Emlékszem, Máténak éppen magyaráztam, hogy milyen meleg és forró, hogy tilos közel menni, mert nagy baj lehet, messzebbről kell nézni... Az első találkozása volt a nyílt tűzzel. Eközben a szokásos dolgok történtek, sütögettünk gyerekek mászkáltak biztonságos távolságban, Máté a nagymama mellett ült kisszékében közel a tűzhöz.
Azt még láttam mikor Máté itatós poharával feláll és megkerüli a nagymamát, de azt már se nem én sem más nem tudja mitől botolhatott meg Ennyire, egyáltalán miért kerülhetett Ennyire közel a tűzhöz.
Utólag ezernyi variáció, megannyi vádaskodás és kérdés keringett fejünkben, de Isten csillapodásra ösztönzött, amúgy is volt mit megoldani és feldolgozni.
Hatalmas, fájó visítást hallatszott fel. Odakaptam a fejem és borzasztó látvány égett mindmáig a retinámba. Kisfiam félig a tűzben, félig benne.. nagymama és másik oldalról öcsém próbálják kiemelni, de nem megy nekik, ösztönösen utánakapva annyira volt elég, hogy nem feküdt bele, de bele lógott. A pillanat töredéke alatt ugrottam fel és habár mindössze kettő méterre lehettem, mégis, az a 2-3mp borszasztó kínokat jelentett kettő és fél éves kisfiamnak ahogyan a tűz leégeti kezén és lábán a felső és középső bőr réteget.
A pillanatban mindenki lefagyott. Én ugrottam. Kikaptam és rögtön bevillant a vödör víz három méterre amit a tűznek szántunk, most mégis az azonnali beavatkozásra lett rendelve. Másodpercek. Mégis volt idő arra, hogy lássam a rongyosra égett pici ujjakat, sebesült részeket, és csak remélni tudtam,hogy máshol nem égett meg, amit nem vettem észre, vagy nem égett bele a póló vagy nadrág. Az egész vödör víz volt az első elsősegély.
Ezen másodpercek alatt feleségem is kétségbeesetten próbált megszabadulni a kendőben pihenő nyolc hónapos Lizától, hogy a lehető leggyorsabban segítségére legyen fiúnknak. Az Ő arcán a riadalom, kétségbeés és sajnálat mélységes érzései vetültek ki.
Miért pont ő, miért ez, miért így, miért ennyire..? Keringett bennem, miközben azonnali megoldást kerestünk a vészhelyzetben. Az égésnél minden első másodperc, perc számít igazán... Folyt.köv.
A Windows Phone-telefonomról küldtem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése